Balogh Gizella

OLVASNI TANÍTOM A GYERMEKEMET

Hatékony segítség az iskolakezdés nehézségeinek feloldásához. Kevés időráfordítás a szülőnek, könnyed és örömteli tanulás a gyermeknek!

A könyv ára: 4990 Ft

OLVASNI TANÍTOM A GYERMEKEMET

Olvasni tanítom a gyermekemet

Egyre gyakoribb, hogy gyermekeink olyan módszerekkel és olyan tankönyvek segítségével tanulnak írni-olvasni, amelyek a tanulás folyamatát lassúvá, és ezzel együtt a gyermeket érdektelenné teszik. Mindenki vágyik a sikerre, és az olvasni tanulás során a sikerélmény elmaradása egyben ahhoz is hozzájárul, hogy a gyermek nem tudja megszeretni a könyvet, és nem ismeri meg azt az élményt, amikor olvasás közben megfeledkezik magáról a könyvről, és mintegy saját, belső mozgófilmjét nézve, saját maga alkotta belső képekkel és színes fantáziával tölti meg a tartalmat.

Márpedig pontosan ez az a folyamat, amely fejleszti belső, önálló képalkotó képességét, és –  ha van belső képe valamiről – az őt képpel rendelkezővé, azaz képessé teszi.  A belső képalkotás gyakorlása, továbbá a rengeteg információ, amely a könyvekből befogadható, lehetőséget ad később arra, hogy amit kigondol, azt el is tudja érni, meg is tudja teremteni saját életében.

Mindannyian rendelkezünk teremtő erővel, és tehetségünk és képességeink szerint alakítjuk magunk körül a világot. A világ – természetét tekintve – pontosan oda alakul körülöttünk, ahogyan gondolunk rá és ahogyan gondolkodunk felőle. Ha valaki ezt kétségbe vonná, csak gondoljon arra, hogy mindenki meg van győződve arról, hogy jól látja a világot, és „igaza van”, miközben 7-8 milliárd emberből nincs akár csak kettő sem, akik ugyanolyannak látják vagy érzékelik.

A módszer – amelyet Balogh Gizella magyar nyelv és irodalomszakos tanárnő már pályája kezdetén kidolgozott, és sokáig finomított – egészen más úton halad. Mindenekelőtt – még a betűtanulás előtt – nagy vonalakban megismerteti a gyermekkel a magánhangzókat. Nagy segítség, ha ez játékosan történik, kis, otthon készített, magánhangzókat ábrázoló kartonlapok segítségével.  Á É I Ó U A E Ő Ű

A következő segédeszköz az, hogy minden betű képét egy-egy megfelelő rajzhoz kapcsolja, amely könnyen megmarad a tanuló memóriájában, és így bármikor fel tudja idézni.

A harmadik bevetett újítás pedig az, hogy a mássalhangzót soha nem mondatja ki magában – hiszen mással hangzó – és már az első mássalhangzó megtanulásakor megtanítja hozzákötni azt minden magánhangzóhoz.

Például, az L betű esetében a ló képére felrajzolt L betű a memorizálást segítő rajz, és mindjárt utána végig mondható:   LÁ  LÉ  LI  LÓ  LU  LA  LE  LŐ  LŰ, illetve fordított sorrendben: ÁL Él  IL  ÓL  UL  AL  EL  ŐL ÜL.

Egyrészt már jóformán az első megtanult mássalhangzótól kezdve értelmes szavakat, sőt, akár mondatokat tud kiolvasni a nebuló ( ló, lő, elöl ül), másrészt az olvasás tanulásának pont az adja a könnyedségét, hogy minden megtanított mássalhangzót azonnal hozzá tudjunk kötni az előtte vagy utána lévő magánhangzóhoz. Valójában ez az olvasni tanulás lényege.

Az már csak hab a tortán, hogy a könyvben szereplő mondókák és gondosan kiválasztott szavak segítségével a gyermek úgy sajátítja el a helyesírás alapjait, hogy jóformán észre sem veszi. A helyesíráson túlmenően természetesen ott van még a szótagolás, illetve a szavak elválasztásának kérdése. Itt is megvan az igencsak egyszerű szabály: egy szótagban egy magánhangzó van – de a szótagolva olvasást a módszer nem erőlteti, és ahogy haladunk a könyvben, egyre inkább csak a hosszabb, nehezebb szavak jelennek meg tagolt formában.

Gyermekük fejlődéséért felelősséget vállaló szülők számára rendkívüli segédeszköz az Olvasni tanítom a gyermekemet, de az első osztályt elvállaló tanítók és tanítónők is meríthetnek belőle, hiszen a gyermek sikere egyben a tanító sikere is.

Így aztán elérhető, hogy a gyermek már első osztályos korától kezdve a telefonok és táblagépek nyomkodása helyett – ahol mások által a tudatába juttatott képekkel „programozzák”, lényegében arra, amit a média képalkotói szeretnének – saját, belső képi világot fejlesszen ki, és az segítse őt egy olyan élet megteremtésében, amilyet ő szeretne. Teremtő erővel rendelkező csodálatos lények vagyunk. Vegyük hát vissza az elcsalt, ellopott, tudat alatt is bennünket befolyásoló és ellenünk használt képességet, azaz képalkotó készséget, és adjuk meg a lehetőséget a gyermeknek, hogy olyan világot teremtsen, amelyben a szépség, a jóság, az egymást segítő emberek jelentik az értéket.

Ajánló

Balogh Béla előszava

„Kevés időráfordítást és óriási segítséget jelenthet ez a könyv mindazon szülők számára, akik segíteni szeretnék gyermeküket a kezdeti nehézségek játékos, könnyed áthidalásában, ill. azon szülők számára is, akiknek a gyermeke valamilyen okból kifolyólag otthon tanul. Ritkán fordul elő, hogy egy magyar szakos tanár elemi iskolában írni és olvasni taníthassa a gyermeket, és az sem hétköznapi jelenség, hogy valaki 70 év tapasztalatát tudná összegezni. Most mégis ez történt. Édesanyám, Balogh Gizella tanárnő 96 éves korában állította össze újra azt a módszert, amellyel én is megtanultam – nem csupán olvasni -, de helyesen írni is. A legjobb az volt, hogy jóformán a második megtanult betűtől kezdve élmény volt az olvasás, és első osztályban, a karácsonyi szünetben már vígan olvastam a mesés könyvet!”

Magyarországon kiskereskedelmi forgalomban csak és kizárólag az ECOFAMILY üzletlánc boltjaiban elérhető. https://ecofamily.hu/uzletkereso